Hétfőn este valami történt velem. Zuhantam csak csúsztam lefelé a gödörbe, a falból gyökerek álltak ki, de csak pillanatig tartottak meg. Bőröm lehorzsolódott, hajam saras lett, de az ösztön, hogy élnem kell mindig bennem volt. Nem néztem lefelé, csak a fényt figyeltem, ami a fenthez köt. De az a fény már a múlt, el kell hogy engedd  - szóltam. Megfordultam, már nem a hasamon voltam, hanem a hátamon csúztam, már nem fáj az arcom - látok, látom mi következik és felkészülök rá. A becsapodás, megérkezés a gödör legmélyebb pontjára tegnap reggel történt. Majd egy hang annyit mondott - Te már a talpadon állsz, neki meg csak egy jó szóra van szüksége - hát add meg.