A változtatás képessége2010.03.04. 20:03, vadleda
Azt vettem észre magamon amikor főzök, hogy egyszercsak megjelenik a "Csináld másképp" érzés. Mi is ez? - kérdezed joggal Pontosan nem tudom mely részemből bújik elő, de valahol a fejem és a szívem (mellkasom) tájékáról indul el, majd a pillanat tört része alatt egy ötletbörze részesevé válok. A következő pillanatban, már csak a "jól átgondolt" ötletek kavarognak a fejemben és végül megszületik azaz egy másság, amely az addig unalmasnak tűnő étkemet nem mindennapivá varázsolja. Persze az is egy vezérfonal, hogy miből indultam ki, melyik az az addigra már többszörösen mássá váltztatott ételből? De ezt most hagyjuk.
Folytatva a nem mindennapivá változtató gondolat menetét - itt fel kell hívnom a figyelmet, hogy nem tudom még mi fog kisülni a mássátett étekből- nekivágok ennek az új verziónak. Például ma este is; ennék valamit, hűtőt tágra nyitom, de a első ötlet, hogy pudingot készítek sztórnózva lett a tej minimális mivolta miatt. Majd a hűtő tartalmának mátrixos összepárosítása után ismét megjelent egy desszert, a palacsinta. De a palacsinta egyszerűsége megkívánta, hogy valamit csavarjak a jól megszokott recepten, így lett a liszt helyett karamellás pudingpor és egy kevéske rétesliszt a sűrítője. Ilyenkor a fantáziám kinövi az univerzumot, és már meg is jelenik a ropogós, karamelles palacsinta, mely belül még puha és lágy, de kívül ropanósra pirult. A rövid előkészületek után, már sült is a mássá tett palacsinta, melynek a nyers tésztája, meg kell valljam, egyszerűen csodálatos volt, állagát, illatát és színét tekintve. Sütés közben újra hatlmába kerített a fantáziám az előbbinél még élénkebb világa és türelmetlenül vártam a végeredményt. És most itt ülök majszolom a karamellás palacsintát, mely igen izletes lett és itt ott megjelenik a ropogás, de már születik a másság kiterjesztése...valyon milyen lehet egy eperpudingporos palacsinta:)
|