ez ami hiányzik......megérinteni, ha elmegyek mellette, a kézfejemmel végig simítani az arcát...belebújni a nyakába és érezni az illatát, a kisujjammal a combját karistolni....

"What good would wings be if you couldn't feel wind on your face?" Minek a szárny, ha úgysem érzi a szelet az arcán? - Mondta egy kislány az Angyalok városa c.filmben.

Az érzelmeinket magunkban éljük meg, pedig milyen csodálatos egy mosoly, egy kacaj, egy hangos sikoly, a sírás mely hevesen feltör, mint a gejzir, vagy csak csendesen végig sordul az orcánkon egy könny csepp. De miért van mindez? Miért sírunk, miért nevetünk, miért vágyunk megérinteni valaki? Ismét a kedvenc filmeből idézvén: " Talán az érzelem olyan erős, hogy test nem bírja visszatartani; a tudat és az érzések túl erősek és a test sír"

Magunkat keressük, vagy visszajelzéseket? Hiszen "csak a másik által nyerünk teljes képet önmagunkról" Sri Yogananda - A szerelem is ennyi...magunkba szeretünk bele? De akkor is itt van az érinteni vágyás. Mitől lesz csodálatos amikor a bőröm a bőrödhöz ér, ahogy az olajos hátamon végig siklik a kezed követve a gerincem vonalát?

Mondd, miért?